Vécsey-Hlinka Csilla 


Természetgyógyász
Kineziológus
Fülakupunktúrás addiktológus
Access Bars kezelő

 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a természethez közel, szeretetben, nyugodt, biztonságos környezetben nőhettem fel.

Színes, fordulatokban és örömökben gazdag éveket tudhatok magaménak, de a tanulófolyamatokat természetesen én sem úszhattam meg.

Hosszú utat jártam be addig, amíg segítővé válhattam.

Saját tapasztalataim, a nehéz, olykor kilátástalannak megélt élethelyzetek, a miértek, az okok és összefüggések kutatásának hatására, először magam miatt kezdtem pár évig pszichológiát, majd azon túlmutató dolgokat tanulni. Később a hobbyból célok lettek, így szép lassan irányt váltott az életem.

Mára már több mint 20 éves szakmai tapasztalatot tudhatok magam mögött.

Hiszek az önismeret fontosságában, hiszek a változás lehetőségében.

Hiszek és bízom az emberi teremtőerőben.

Hiszem, hogy az emberi lét fő célja a kiteljesedés, hogy képesek legyünk azt az életet élni, amire hivatottak vagyunk.

Hiszek a holisztikus szemléletmódban, ami nem más, mint az ember és környezete, valamint a test és lélek közötti harmónia megteremtése.

Végtelenül hálás vagyok, mert mára már olyan életet élhetek, amelyre mindig is vágytam, mert ha minden jól működik, képesek vagyunk gondolatainkat uralni, felelős döntéseket hozni, így életünk eseményei felett az irányítást átvenni. Megértjük az ok-okozati összefüggéseket, és ami a legfontosabb, békében élünk magunkkal és környezetünkkel.

A Naturus Egészségpontot azért hoztam létre, hogy az általam képviselt szellemiséget közvetítsem, és az általam ismert, használt módszerekkel segítsek mind fizikai, mind lelki síkon minden kedves érdeklődőnek, aki bizalmával megtisztel.

Eszközeim

Ma már legtöbbünk számára egyértelmű, hogy az egészség feltétele a fizikai, lelki és energetikai egyensúly.

Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy összeállítsak egy olyan komplex rendszert, ami minden szinten képes lehet segítséget nyújtani.

Ennek érdekében a különféle pszichológiai irányzatok, a kineziológia és egyéb alternatív pszichológia mellett elmélyültem a magyar népi gyógyászatban, majd a hagyományos kínai orvoslásban, annak szemléletmódjában, ami nem csak a szervekre, betegségekre, hanem a szervezet energetikai rendszerére, és harmóniájára koncentrál.

Szem előtt tartom az "ételed a gyógyszered" gondolkodásmódot, mert az étkezésnek nagyon fontos szerepe van az egészség megőrzésben, a fizikai és pszichikai állapotban. Sokszor a problémák a helytelen táplálkozás számlájára írhatók, és pusztán ennek helyreállításával javulást érhetünk el.

Bár ma már a legtöbben törekszünk az egészséges táplálkozásra, és ennek érdekében meg is teszünk mindent, de bizony nagyon könnyen eltévedhetünk a különböző táplálkozási divatirányzatok útvesztőiben.

Én a hangsúlyt az aktuális divat helyett, a hosszú múltra visszatekintő, bár mára elfeledett ősi tudásra fektetem, az ötelem tanra, és az alapanyagok termikus és energetikai tulajdonságára.

Az egészség egyik alapfeltétele a lelki egyensúly. Így higgyünk akár a hagyományos orvoslásban, akár a természetgyógyászatban (véleményem szerint e két módszernek együtt, kéz a kézben kellene járnia), tartós eredményt elérni csak a lelki egészség figyelembevételével lehetséges.

Ilyen megkeresésnél első lépésként egy állapotfelmérés történik, ami ebben az esetben egy elbeszélgetés. Majd attól függően, melyik módszer a gyorsabb, hatékonyabb, teljesen egyedileg, személyre szabottan segítségül hívjuk a kineziológiát,a  légzésterápiát, a generációs elakadások feltérképezését, az EFT-t, az Access Bars-t, a különböző Access testkezeléseket, az Access szóbeli elemeit. Emellett stresszoldó technikákat tanítok, és gyakran alkalmazom a Bach cseppeket. Erről a témáról részletesebben a "Kineziológia", és a "Cikkek" menüpontok alatt lehet olvasni.

Fizikai problémák esetén is első lépés az állapotfelmérés. A keleti tanok szemléletmódja szerint, az egészségnek az a feltétele, hogy az energia a meridiánokban szabadon, blokkok nélkül áramoljon. Elbeszélgetéssel, majd gépi meridián diagnosztikával felderítjük az elakadásokat, amik a tüneteket, fájdalmat okozzák. Ezután a blokkokoldása, az egyensúly helyreállítása következik, ami gyógynövényekkel, életmód tanácsadással, ha szükséges fülakupunktúrával történik.

Azzal csak jót teszünk magunknak, ha időnként "ránézünk" az állapotunkra, így az eltéréseket időben észleljük és kezeljük. Részletesebben erről a "Továbbiak/Meridián diagnosztika" és "Továbbiak/Fülakupunktúra" menüpontok alatt lehet olvasni.

Számomra fontos, hogy mindig, mindenkinek magas minőségben, a legtöbbet tudjam nyújtani, ezért folyamatosan képzem magam. Örömet okoz nap mint nap látni, mennyire kiegészítik egymást az általam használt technikák.

Bejelentkezés:
Természetgyógyászat, kineziológia Gödöllő:
Vécsey-Hlinka Csilla: 70/522 6634
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.